Archívum

Floridai repülős túra

Kedves Klubtársaink,

Kovács-Gajdács János klubtársunk részt vesz az alábbi program szervezésében és megosztja Veletek ezt a lehetőséget:

Partnerünk, az Airwinnel közösen egy izgalmas, floridai repülős tábort szervezünk, ez év november második felére, ezt a lehetőséget szeretnénk megosztani veletek.
Egy 10-14 napos repülős kalandot szervezünk a napsütötte Floridába, elsősorban PPL hobbi pilóták és a nemzetközi repülésben szerezni kívánó pilóták igényeire szabva. A program egyedülálló lehetőséget kínál az FAA-licenc megszerzésére, Florida számos egyéb remek élménnyel egybekötve:

  • Ingyenes EASA- FAA szakszó konverzió: zökkenőmentesen végigvezetünk a folyamaton, nem kell az USA hatóságokkal levelezned, mi intézünk mindent
  • Autóbérlés: A program teljes időtartama alatt bérautót biztosítunk a résztvevő pilóták számára
  • Autóbérlés: A program teljes időtartama alatt bérautót biztosítunk a résztvevő pilóták számára
  • Modern, biztonságos repülőgép-flotta: a programban lehetőség nyílik többfajta kisgépen is gyakorlatot szerezni és legalább 20 repült óra gyűjtésre a 10-14 napos kint tartózkodás alatt.

A program díját az egyéni igények és repülős célok szerint alakítjuk.

Ha szeretnél részese lenni ennek a felejthetetlen élménynek, kérjük, jelezd
érdeklődésed az alábbi telefonszámon:

Kovács-Gajdács János
szervező
Kék Ég RSE klubtag
+36-70-316 4238

Sikeres „közösségi” munkát végeztek lelkesedéssel klubtagjaink

Február 04, vasárnap

A MÁV repülőklub szervezésében a repültéri épületek, faházak, hangárok, benzinkút és hátsó parkoló
területén gaztalanítás, vadhajtású bokrok kivágása, hulladék ágak, kivágott vadhajtások
eltakarításában részt vett klubtársaink:

  • Hudacsek Miklós
  • Gulyás Zoltán
  • Zsargó Béla
  • Lados János
  • Lepsényi István
  • Kovács Kata, és Bözse nevű kiskutyájuk
  • Lammel Gábor
  • Psimmenos Petros
  • Korbuly János
  • Höwler Izabella
  • Horti Orsolya
  • Cseh Róbert

Mindkét nap nagyon hasznos és értékes munkát végeztek klubtagjaink, hálás köszönet érte.

És aminek nagyon örültünk, mindkét napon vidámsággal élvezték a közös megmozdulást.

Elnökség

Évzáró repülés résztvevői

1Ádám Zsolt26Kreisz Csongor
2Antal Hanga27Lados János
3Badin Kristóf28Lénárt Ágota
4Baráz Miklós29Lepsényi István
5Beer Dominik30Manhalter Péter
6Bodolai László31Melicher Géza
7Csák Bence32Molnár Eszter
8Csécs Roland33Molnár Krisztián
9Cseke Attila34Nahajevszky Sándor
10Csikós Márton35Péter Szabó Levente
11Deutsch Zalán36Porcsalmi Zoltán
12Dohár István37Pölöskei Máté
13Franczer Attila38Psimmenos Petros
14Gangl Gábor39Sáska Zoltán
15Gulyás Zoltán40Séllyei Gábor
16Guti István41Suhai Mónika
17Halasi Gábor42Szabó Endre
18Hőwler Izabella43Szeibert András
19Hudacsek Miklós44Szénási Márton
20Ifj. Horti Kálmán45Szöllősi Bertalan
21Jeszenszky Sándor46Tarr Krisztián
22Kapitány Bernát47Tihanyi Zoltán
23Kardos Ildikó48Tóth Ádám
24Kiss János49Tóvári Edit
25Korbuly János50Vajda Márton
51Zamecsnik Péter
és a legtöbben elhozták a családjukat, barátaikat is.

Igyekeztünk a déli óráktól megszűnt köd utáni napos időt kihasználni, hogy minél többen részt vehessenek az évbúcsúztató repülésen is.

Sikerült az alábbi felszállásokat teljesíteni:

  • HA-SUN: 7 felszállás
  • D-EEVQ: 9 felszállás
  • HA-1250 7 felszállás

Köszönjük mindenkinek a részvételt és a jókívánságokat!

Megközelítési és kisorolási eljárások LHFH repülőtéren

Megközelítés és kisorolás

Három kötelező jelentőpont van:

„A” jelentőpont a Törökbálinti Auchan áruház
N 47°26’29,03”
E 18°53’16,21”

„B” jelentőpont a Biatorbágy Ny. M1 autópálya és a Pátyi út kereszteződése
N 47°29’32,03”
E 18°49’29,03”

„C” jelentőpont a Telki úton a Budakeszi Arborétum
N 47°31’30,75”
E 18°52’40,33”

Megközelítési és kisorolási eljárások

a) Délies irányból az „A” pont elérését jelenteni (1700’ AMSL magasságon) és vit.repüzem esetén a
repülési üzemvezető ad tájékoztatást a használatos pályairányról
-15-ös pályairány esetén besorolni a 15-ös jobb kör hosszúfalra,
-33-as pálya esetén besorolni a 33-as balkör 3. forduló utáni alapfalra

b) Nyugatias irányból (Sóskút – Páty) a „B” pont elérését jelenteni (1700’ AMSL magasságon) és
vit.repüzem esetén a repülési üzemvezető ad tájékoztatást a használatos pályairányról
-15-ös pályairány esetén a 15-ös jobbkör 3. forduló utáni alapfalra sorolni
-33-as pályairány esetén 33-as balkör 3. fordulóra ill. hosszúfalra sorolni

c) Északias irányból (Perbál – Pesthidegkút) a „C” pont elérését jelenteni (1700’ AMSL magasságon) és
vit.repüzem esetén a repülési üzemvezető ad tájékoztatást a használatos pályairányról
-15-ös pályairány esetén a 4. fordulóra besorolni (kivéve, ha a 3. fordulóban van a forgalmi körön gyakorló
gép, ebben az esetben csak utána lehet besorolni, szükség esetén bal 360° fordulóval várakozni a jelentő
pont felett)
-33-as pályairány esetén a 33-as balkör 2. fordulóra lehet besorolni

Megjegyzés

  1. Érkező gépek a repülőtér előtt kötelesek legalább 5 km-rel helyi frekvenciára kapcsolni a rádiójukat.
  2. Keleti irányból (Budaörs) érkező gépek közvetlenül a 33.pályairány 4. fordulójára nem sorolhatnak be.
  3. Ha vit.repüzem nem működik, a használatos pályairányról tájékozódhatnak a forgalmi körön esetleg
    repülő légijárművektől.
  4. Ha a forgalmi helyzet úgy kívánja, a besorolni kívánkozó légijármű a kijelölt jelentő pont fölött bal
    körökkel köteles várakozni.
  5. A forgalmi körről kisoroló gépek a jelentő pontok fölött tervezzék a kirepülést, min. 2000’AMSL
    magasságon
  6. Az úgynevezett „kis” forgalmi körről kisorolni ill. besorolni TILOS, ez a forgalmi kör csak a leszállások gyakorlására
    használható !!!

Kondás Zoltán PPL vizsgája

Gratulálunk Kondás Zoltánnak, aki október 12-én sikeresen vizsgázott, és PPL(A) SEP jogosításra tett szert!