Idén a szlovákiai Dubnica nad Váhom repülőtere adott otthont a IX. Rallyrepülő Európa Bajnokságnak. A Vág völgyében is szokatlanul meleg augusztusi napokon 13 ország 39 csapata indult a megmérettetésen. Az idei szabálymódosítás értelmében 2 kategóriában lehetett nevezni. A műrepülésből ismerősen hangzó „Unlimited” és „Advanced” elnevezésű kategóriák kicsit hasonlóak a Magyarországon is nemrég bevezetett „haladó” és „újonc” megkülönböztetéshez. 

Az „Unlimited” feladatok nagyon hasonlatosak voltak az itthoni haladóhoz, világversenyhez méltó nehezítésekkel. Az „Advanced” viszont sokkal több könnyítést tartalmazott a hazai feladatokhoz képest. Egy kezdő páros is könnyen szerezhet benne sikerélményt. Nem titkoltan ez volt a rendezők szándéka is, amikor megalkották ezt a kategóriát, hiszen így a nagy menőkön kívül más országok csapatainak is adhattak át érmeket.

De kezdjük az elején. Magyarországról 2 csapat nevezett: Mayer Béla és Havlin Péter a Győri AK, valamint Németh Gergely és jómagam a Kék Ég RSE színeiben. Mindketten az Unlimited kategóriában indultunk.

Már augusztus 1-én kirepültünk Dubnicába, hogy időben elkezdhessük a gyakorlást, a felkészülést. Béla és Péter már részt vett 3 évvel ezelőtt szintén ezen a repülőtéren rendezett Rally VB-n, így ők már jelentős helyismerettel rendelkeztek, név szerint ismerték a rendezőket.

A rendezők is nagy rutinnal álltak a feladathoz, hiszen elmondásuk alapján szinte minden évben rendeznek valamilyen jelentős repülős versenyt ezen a reptéren. Ez meg is látszott a lebonyolításon. Minden nagyon simán ment a maga útján, úgy tűnt mindenki már kívülről tudja mi a dolga egy ilyen eseményen.

Összesen 4 gyakorló útvonalat állítottak össze. Iglóról már ismerősek voltak a fotók – kisebbek, mint itthon és néhány az útvonaltól jobbra található- illetve, hogy nincs borítékos útvonal részlet. A szárak nagyon rövidek, 5-6 percesek, viszont viszonylag sok időmérő pont van. Nagyon megnehezítette a gyakorlást, hogy a fotók legalább 2 hónappal hamarabb készültek. Így szinte felismerhetetlenek voltak eleinte. Szerencsére a végére hozzászokott a szemünk és ebben is volt sikerélményünk.

A négynapos gyakorlást egy közös repüléssel kezdtük, amikor is Béla és Péter mögül figyeltük a tájat és elleshettünk egy-két technikát is a versenyre. Ezúton is köszönet a lehetőségért!

Az útvonal és célleszállás gyakorlatok után, a melegtől is jól elpilledve indultunk a vasárnapi megnyitó ünnepségre. A szervezők ejtőernyős ugrással és Cessna kötelékrepüléssel is készültek. A látványos részletek után viszont megesett rajtunk a szívük és a beszédeket nagyon rövidre fogva került sor a hivatalos megnyitóra.

A versenynapokon minden óramű pontossággal történt: briefing, előkészítés, kigurulás, majd várakozás a borítékra. A feladatok kidolgozására 25 percet adtak az első két napon, 20 percet a harmadikon. Ugyan nem volt borítékos útvonalrészlet, de így is éppen elkészültünk a 15 fordulópontos szerkesztéssel és a percezéssel a felszállásig. Az útvonalak változatosak voltak, minden versenynapon más-más terepen repültünk. Az első nap időtartása nagyon jól sikerült. A 17 mért ponton elért 54 ponttal, eddigi legjobb eredményünket hoztuk! Viszont az útvonalfotókat nagyon nehezen találtuk, így ott sok pontot szereztünk. A versenyen két leszállást kellett végrehajtani, de az eddigi gyakorlattal szemben nem ú.n. közbenső reptéren, hanem Dubnicában mindkettőt. Tehát egy touch and go után még egy iskolakör következett. Ezek is szépen sikerültek Gergőnek, bár igazság szerint biztosra próbáltunk menni.

A leszállás ugyanis később igen nagy hangsúlyt kapott a kiértékelésben. Nagyon szigorúak voltak a bírók, rengeteg „abnormális” büntetést osztottak a legkisebb hibáért is. Kezdett kicsit olyan lenni a helyzet, mintha leszállóversenyen lennénk. Az óvások is szinte csak a leszállásokról szóltak. Sajnos egy kivételével az összeset elutasították. Volt olyan csapat, aki navigációban és megfigyelésben dobogós helyen lett volna, ha nem kap 450 pontot „abnormális” leszállásért.

A második napon megint jól ment a navigáció, viszont az időtartás egy kicsit romlott. „Cserébe” jóval több útvonal fotót találtunk meg. Így az átlagos 300 pont körüli eredményünket tudtuk tartani.
Ennek mi nagyon örültünk, a világ 18 legjobb csapata között ez tisztes helytállásnak bizonyult. A dobogó közelébe kerülni viszont napi 100 pont alatti teljesítménnyel lehet.

A harmadik napra feltámadt a szél és pont akkor jött a „hegyi menet”. 4000 láb magas hegyek között vezetett az útvonalunk, a TAF szerint 15 kts erősségű szelet helyenként 25-nek éreztük. Ezt a helyzetet még nem tudjuk jól kezelni, így nagyon sok hibát vétettünk. Aznapra az utolsó helyen végeztünk és csodálva néztük, hogy az élvonalbeliek ezt az időjárást is nagyon kevés hibával vették. Beláttuk, hogy bőven van még mit tanulni.

A verseny végén a rendezők is összegezték a tanulságokat; jó ötlet volt az új kategória bevezetése, hiszen ezáltal új országok léptek be a rallyrepülés nagy családjába, kezdő szinten is szereztek sikerélményt és nagyon sok tapasztalatot. Természetesen mindent lehet másként és jobban is csinálni. Sok kritikát kaptak az advanced kategória könnyítései, valamint a célleszállás értékelése is. Ezekre a FAI következő ülésén lehet javaslatokat beadni.

Mindent egybevetve számunkra sok fejlődési lehetőséget adott az EB-n való indulás, mindezt egy nagy nemzetközi verseny, repülős hangulatával fűszerezve! Jövőre Világbajnokság következik, a rendező Torun, Lengyelország. Ha tehetjük, megyünk!

Összesített eredmények Unlimited kategória
1. Cherioux – Le Gentil FRA
2. Opat-Havlik CZE
3. Wieczorek – Wieczorek POL

.

16. Németh-Kardos HUN
17. Mayer-Havlin HUN

Kardos Illdikó