LESZÁLLÁSOK

A vízi repülőgéppel történő leszállás közepes szélben könnyebb, mint a kerekes géppel reptéren, ugyanis általában teljesen széllel szemben lehet leszállni egy tágas, szabad “repülőtérre”.

KÖRÜLTEKINTÉS, HELYEZKEDÉS A LEVEGŐBEN

Leszállás előtt a kiválasztott területet alaposan meg kel nézni tekintettel a kiúszásra, a leendő kikötőhelyre. Ne feledjük, hogy a leszállóhelynek a startra is alkalmasnak kell lennie. Az áttekintés három különböző magasságban történik. Először kb. 300-350m-en, másodszor 50-100 m-en, harmadszor pedig 5-10 m-en. Különös figyelmet kell szentelni a nagyfeszültségű és egyéb vezetékeknek, melyek felfedezése majdnem lehetetlen a levegőből. Ahol oszlopokat látunk, ott valószínű, hogy köztük drót is feszül. Szigetekhez, szigetcsoportokhoz is húzódhatnak távvezetékek. Öblök takarásából sporthajórajok kerülhetnek váratlanul elénk. Folyó vizeken – különösen áradáskor – számolni kell az ún. uszadékkal (rönkök, ágak, dögök, melyekből a felszínen alig látszik valami). Zavaros vízre szálláskor hasznos, ha ismerjük a víz mélységét. Ami a ritkább: kristálytiszta vízben is nehéz megállapítani a mélységet. Igen alaposan meg kell vizsgálni tehát a leszállóhelyet, különösen akkor, ha először szállunk le oda.

Vízigéppel a leszállást mindig széllel szemben és a lehető legkisebb sebességgel kell végrehajtani.

A szélirányt sokféleképpen meg lehet állapítani. A gyakorlott hidroplán pilótának sok mindenről mesél a víz, a hullámzás iránya, a hullámok tarajának fehérsége stb. Erős hullámzás esetén könnyebb a szél irányát megállapítani – de nem könnyű! Sejtjük például, hogy a szél iránya a hullámokra merőleges, de ilyen irányból kettő is van, 180 fok különbséggel. A módszer: a hullámok mindig gyorsabban “haladnak” mint a fehér hab a tetejükön, ezért úgy látszik felülről, mintha a hab helyben állna és a hullámok haladnak a széllel. A váltakozó szél hatására a hullámzás nem változik rögtön, éppen ezért ilyenkor nagyon kell figyelni a helyes leszállási irányra. A lehorgonyzott hajók, csónakok elárulják a szél irányát, hacsak a víznek nincs nagy sodrása, áramlása. A leszálló terület nem lehet nagyon hullámos. Ha a hullámok teteje fehér habos, az azt jelenti, hogy a szélerősség legalább 15 csomó (7 m/s, 28 km/h). Ilyenkor tanácsos védettebb leszállóhelyet keresni.

Erős, magas hullámzás általában a nagykiterjedésű vizeken fordul elő, valamint nagy hajók után. A hajók oldalvíz hullámzásának nagysága, magassága a hajók nagyságától és sebességétől függ. Általában nem szabad egy hajó oldalvíz hullámzásában leszállni, hanem várni kell, amíg a hullámzás elmúlik.

NORMÁL LESZÁLLÁSOK

A leszállás végrehajtható: motorral húzatva, vagy alapjáraton, siklásból. A motorral történő leszállás az előnyösebb, mivel így kisebb a vezetési hibák lehetősége, a gép jobban kézben tartható. A leszállás nagy fékszárnnyal, azaz a legkisebb sebességgel történik. A leszállás előtti eljárásokat (iskolakör stb.) ugyanúgy kell végrehajtani, mint a szárazföldi géppel. Tartsuk be az ajánlott sebességet! A kilebegtetés akkor a legjobb, ha először az úszótestek leghátsó része ér a vízbe.

Az úszótestek vízhez érésekor azonnal “gáz le” és a magassági kormányt fokozatosan hasra húzni. Ezzel azt segítjük, hogy a gép ne kezdjen el bukdácsolni, az úszótestek mind nagyobb ellenállásának hatására. A kormány teljes hasra húzásával érjük el a lehető legrövidebb fékezési távolságot. A hidroplán pilóta hamarosan rájön arra, hogy a nagyobb sebességű leszállásoknál nagyobb az úszótestek ellenállása, ami a gép bukdácsolását okozhatja. Amennyiben teljes fékszárnnyal a gép túl nagy orrleengedésre hajlamos, tanácsos kisebb fékszárnyat használni.

LESZÁLLÁS ERŐS HULLÁMZÁSBAN

Az ideális leszállás leírása, az igencsak változó körülmények miatt nehéz. Az ajánlott eljárás a következő: teljes fékszárnnyal “húzatni” a gépet a legkisebb sebességgel addig, amíg az úszótestek a vizet érintik. Akkor azonnal “gáz le” teljesen, de fel kell készülni az esetleges gázfröccsre, ha a gép újra elpattan a vízről. Ha a körülményekből ítélve a leszállást nem lehet kockázatmentesen végrehajtani, keresni kell egy másik leszállóhelyet, ahol a feltételek jobbak (pl. egy szélárnyékos hely, egy sziget vagy félsziget mögött).

LESZÁLLÁS TELJESEN SIMA VÍZTÜKÖRRE, SZÉLCSENDBEN

A vízi pilóta néha igen csalóka és veszélyes jelenséggel találkozik, ez a tükörsima vízfelület. Könnyelműségre csábít a nyugodt, sima felület. Kellemesen csalogató, leszállásra hívogató, pedig éppen ilyen esetekben a legnagyobb figyelemre, koncentrálásra van szükség. A kilebegtetés és vizet érés azonban igen nehéz, mivel a megfelelő magasság megítélése jelentős gyakorlatot kíván. Hasonlatos a dolog a hóra történő leszálláshoz. Leggyakoribb hiba a magasság hibás becslése: a szakember vagy “belenyomja” a gépet a vízbe, vagy túl magasan lebegtet és “belepottyan” a vízbe. Öreg mágusok is beleestek már ebbe a csapdába. A sima víztükörre mindig húzatva kell leszállni, és a víz felett 30-50 méteren kell elkezdeni az eljárást. A működőképes variométer és a magasságmérő nélkülözhetetlen. Lehetőleg a parthoz közel kell leszállni, ott könnyebb a magasság megállapítása. Ha ez nem lehetséges, akkor a partot keresztezni kell, lehetőleg alacsonyan, hogy magasságunkat minél pontosabban megbecsülhessük. Az átesési sebességnél 15 csomóval gyorsabban, 10 fokos fékszárnnyal (hogy az orr magasan legyen), kb. 250 ft/min merüléssel és egyenletes fordulatszámmal közelítsünk. Ahogy a gép a vizet érinti, a gázt azonnal teljesen vegyük le, ugyanakkor a kormány egyenletes húzásával akadályozzuk meg, hogy a gép leadja az orrát, ami az úszótestek ellenállásának növekedését eredményezné. A sima víztükörre a leszállások jóval hosszabbak, mint a normális leszállások alkalmával. Ezt már jó előre, a leszállás előtt kell figyelembe venni és betervezni. Ha a terület hossza nem elegendő a fenti eljárással a végrehajtáshoz, akkor egy hajó, csónak vagy bója közelében kell megpróbálni, melyek a magasság megítélésében segíthetnek. Szükség esetén egy mentőöv, vagy térkép kidobása is segíthet a becslésben. Partközeli leszállásnál elkél az óvatosság, mert a víz sekély, sziklás, homokpados lehet, és az úszótestek megsérülhetnek.

ÉJSZAKAI LESZÁLLÁS

Az a pilóta, aki ilyenre vállalkozik, mindent elkövet annak érdekében, hogy egy ideig gépmosásra ne legyen gondja. A repüléseket úgy kell tervezni, hogy a leszállás még a sötétedés előtt történjék meg. Az éjszakai leszállások rendkívül veszélyesek, lehetetlen észrevenni a hajókat, csónakokat és más akadályokat. Borús időben még a nyílt terep (pl. egy mező) és a vízfelület között is nehéz különbséget tenni. Ha mégis abba a helyzetbe kerülünk, hogy egy teljesen ismeretlen vízterületre kellene éjjel leszállni, inkább válasszuk a kivilágított, füves reptéren történő leszállást. Igaz, ez kockázatosnak tűnik, de mégsem olyan lehetetlen, mint az ismeretlen vízterületre végrehajtott éjszakai leszállás (gondoljunk a mentők és romeltakarítók fáradságos munkájára).

KÉNYSZERLESZÁLLÁS

Ha kényszerhelyzet áll elő, pl. motor működési elégtelenség, akkor az előírtakat kell végrehajtani: átkapcsolni másik tartályra, dúsítani, torkot fűteni, szériát átkapcsolni és mindezt szaporán, miközben a gépet a kényszerleszállóhely felé vezetve és a sebességet tartva felkészülünk a leszállásra. A motor diagnosztikai elemzését hagyjuk a leszállás utánra. Ha szárazföldre kell kényszerleszállni hidroplánnal, kisebb problémát jelent, mintha mindez egy szárazföldi géppel történik. Laza talajon a kerekes gép könnyebben átvágódik, mint a vízigép. Kis vagy semmilyen sérülés nem történik puha talajon vagy füvön történő kényszerleszállás alkalmával, sem a gépben, sem az úszótestekben. A földet érés pillanatában az úszótesteknek párhuzamosaknak kell lennie a talajjal és a vízikormányoknak felhúzott állapotban kell lenni.