Mező György 1952 májusában egy Június 18 típusú vitorlázó géppel megrepülte a Dunakeszi – Bielsko-Biala távot. A „2×2 néha 5” című, repülős berkekben alapműnek számító magyar film részben ezt az eseményt dolgozza föl. Az út igen kalandos volt, nem csak a gép teljesítménye, hanem a politikai helyzet miatt is. A meteorológiai előrejelzés is messze állt a ma használt technikáktól. Az Aeromagazin 2004-ben erről több részes, részletes beszámolót közölt.
Ennek emlékére, a 60 éves évfordulóra, megterveztük az útvonal újbóli repülését. A mi gépünk siklóteljesítménye a korabelihez hasonló volt, orrában viszont volt egy biztonságot jelentő Limbach motor.
Az időjárás sajnos nem fogadott kegyeibe, kételkedtünk is abban, hogy repülhető-e a Tátra. Ennek ellenére az indulás mellett döntöttünk, tudván, hogy több reptér esik útba, megállhatunk vagy akár vissza is fordulhatunk.
Miután Esztergomot elhagyva a szlovák légtérbe léptünk, vitorlázva haladtunk tovább. Sajnos a gomolyfelhő alap alacsonyabb volt, mint a Tátra csúcsai, és gyorsan tornyosodtak is a felhők. Nehezen ugyan de úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk Érsekújvárra, kérünk némi tájékoztatást időjárás ügyben, és meglátjuk, hogyan tovább. Leszállás után tankoltunk, sokáig vacakoltunk, barátkoztunk, beszélgettünk, majd egyszer csak azt tapasztaltuk, hogy lekapcsolták a felhőket és kitisztult az ég. Megfogadtuk a hazai pályás vitorlázó pilóta tanácsait és tovább indultunk, neki a hegyeknek. Az utasításokat követve, a megfelelő gerinc déli oldalán jól lehetett vitorlázni, termikek voltak bőven. Siklásban motorral rásegítettünk az előre haladásra mert elég késő volt már, és a hegyek nagy része még előttünk volt.
A leszállás miatt a nemzetközi reptervet lezártuk, az újabb terv leadását meg inkább halogattuk a bizonytalan időjárás miatt. Ez utóbbit később megbántuk. A tájékoztató ugyan nagyon rugalmas és segítőkész volt, levegőből leadott reptervet is elfogadnak gond nélkül, csak épp nemzetközit nem. Azért bepróbálkoztunk, amikor már látszott, hogy simán elérjük a lengyel határt, de nem jött össze. Jogos, így szabályos. Kénytelenek voltunk a legközelebbi útba eső repülőtéren leszállni, Rózsahegyen, a liptószentmiklósi tó mellett, nagyon szép helyen. Telefon, új repterv, indulás, sietősen, mert a termikes időjárás már a vége fele járt.
Előttünk a völgy is magasabb volt, mint itthon bármelyik hegynek nevezett földkupac, jobbra tőlünk a Magas Tátra sziklás csúcsai tornyosultak, körben duzzasztott tavakkal és folyókkal fölszabdalt völgyek A rengeteg erdő és kis település ellenére a környék elemi navigációval is jól navigálható, kénytelenek voltunk kipróbálni, tényleg nem vészes.
A meleg és a magasság miatt lassú volt az emelkedés, ezt a motor nem szereti, ezért a környék egyetlen, késői 1-1,5 m/s-os termikében kitekertünk, miközben a szlovák légiirányító élénken érdeklődött, hogy mikor lépjük már át a határt. Nagyon meg akart már szabadulni tőlünk. A határátlépést is nagyon rugalmasan kezelték, ugyanúgy, mint a légtér használatot. A határon gyakorlatilag ott mehettünk át, ahol akartunk. Nem számított a jelentőpont. Helyzetjelentést és a következő pont számított elérését természetesen rendszeresen adnunk kellett. Az ellenőrzött légtérbe is beemelkedhettünk, annak ellenére, hogy a transponderünk nem tudott magasságot adni.
Miután kitekertünk, motorral kényelmesen kocogva átcsúsztunk Lengyelországba és fél óra múlva elértük úti célunkat, Bielsko-Biala repterét.
Későn érkeztünk, az üzemet már bezárták, a hangárajtók is zárva voltak, de a kint grillező fiatalok segítségünkre voltak, kerestek nekünk szállást és el is vittek oda. Hajnalban dübörgő szélre ébredtünk. Befutott egy hidegfront. Hurrá… Úgy tűnt, hogy lesz időnk várost nézni, mert nem tudunk hazajönni. A reptéren a torony-szolgálat is ezt javasolta. A vastag felhőtakaró ellenére nem tűnt nagyon rossznak az idő és elindultunk hazafelé, újra annak tudatában, hogy ha kell, megszakítjuk az utat 
és visszafordulunk vagy leszálluk az útba eső repterek valamelyikén: Martin, Prievidza, Malé Bielice, Nytra, kis kitérővel Érsekújvár is, ha kell. A hegycsúcsok fölött már a délelőtti órákban álltak a zivatarok. Szerencsére a völgyekben csak kisebb helyi záporok voltak és egyet kikerülve végig a tervezett útvonalunkon tudtunk haladni. Ennek különösen örültünk, minél hamarabb haza kellett érnünk a délutánra fokozódó zivatarhajlam miatt.
Mivel a levegő mindkét nap párás volt, a Magas Tátra csúcsai pedig vagy felhők fölött voltak vagy esőben álltak, kevés jó felvételt tudtunk készíteni, az élmény szabad szemmel volt igazán élvezhető. Nézzétek meg Ti is élőben, papíron és felvételen átadhatatlan a táj szépsége!
Köszönjük Támogatóinknak, hogy lehetővé tették számunkra ezt az emlékrepülést!
Márkus Tímea és Etényi László